Négy nap, hat ország, tíz táncelőadás – Jön a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál
Az április 24-27. között zajló találkozóra a Miskolci Balett neves külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg idén is.
Az április 24-27. között zajló találkozóra a Miskolci Balett neves külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg idén is.
Kunt Gergely Kamasztükrök című műve nyomán a szövegkönyvet - eredeti naplórészletek felhasználásával Enyedi Éva és Szenteczki Zita írta színpadra. Bemutató.április 26-án a Kugler Art Szalonban.
Az MSZT nyílt levélben fejezi ki értetlenkedését és neheztelését, hogy az állami díjak odaítélésénél a szakma egyre kevesebb szerepet kap.
A Jászai Mari-díjjal és Érdemes művész címmel is kitüntetett Gáspár Tibor volt március 19-én Kováts Dénes Többszemközt estjének vendége a nyíregyházi Bencs Villában.
Markó-Valentyik Anna, Hegymegi Máté Woyzeck-je, benne Mjor Erik címszereplőként és az Apró kozmikus félreértés előadása vitte haza a díjakat.
A k2 Színház társulata legújabb előadása során Kovács D. Danival, Junior Prima Díjas rendezővel dolgozott együtt.
Először látható Magyarországon a korszakos 20. századi grúz koreográfus Sylvia Pas de Deux-je március 22-én az OMG (Oh My God!) című balettesten az Erkel Színházban.
A pécsi társulat Torzonborz 2. című előadásukkal, kiállítással és bábműhelyekkel várja az érdeklődőket.
Zsurafszky Zoltán Magyar hősök, csaták és szerelmek című koreográfiája a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel olyan, mit egy képeskönyv: didaktikus, egyértelmű, esztétikus, hatásvadász.