Az idei felolvasásra beteltek az időpontok, azonban várják az érdeklődőket, hogy mint a történet hallgatói együtt hangolódjanak a kereszténység legszebb ünnepére.
Annak érdekében, hogy az Újszövetség Maraton igazi családi ünnep legyen, a gyerekeket Kerkay Rita, Varga Lili színművésznő és Németh Mariann kézműves foglalkozásra várják a színház kávézójába december 1-én, 14-17 óra között.
Forrás: Vörösmarty Színház
A VIII. Újszövetség Maratont idén megújult formában rendezik meg. A négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával Jézus életét idézik meg négyórás időtartamban advent első vasárnapján.
Az országosan is egyedülálló programon az egyes bibliarészeket a Hermann László Zeneiskola tanulóinak műsora kapcsolja össze. A délután folyamán ráadásul egy Betlehem is fog készülni.
A részletes program itt olvasható.
(Forrás: Vörösmarty Színház)