A Budapest Kortárstánc Főiskola, a szokásos decemberi trafós előadását idén az Ú.T. Program résztvevőinek prezentációival bővítette ki.
A nyugalom, a remegés estjén, december 21-én a stúdiótól a nagytermen át a klubig mindenhol lesz esemény: workshop bemutató, diákmunkák; Farkas Zoltán Batyu óra-bemutató, Joe Alegado és Angelus Iván/Bakó Tamás koreográfiák. Az Ú.T. program prezentációi neves kortárs alkotók - Somló Dávid, Téri Gáspár, Cserne Klára és a Horizont Alkotócsoport munkáját ismertetik.
„Az Ú.T. Program a közönség és a művészet kapcsolatának megteremtésére épül. Ez fejlesztés útján valósulhat meg, és a fejlesztést nem egy területen, hanem több területen kell megvalósítani. Nem az a cél, hogy alanyi művészek szubjektív álmainak megvalósítását támogassa a program, hanem hogy ezek az ’ügyek’ bekerüljenek a társadalmi körforgásba a produkciós segítségeken át. Producerek, kreatív producerek, menedzserek kellenek ahhoz, hogy a művészek teljesen szabad gondolatai, üzenetei eljussanak a közönséghez. Egy újító tevékenységet folytató pályázatnak újítónak kell lenni. Ha fejleszteni akarunk, magunknak is fejlődni kell. Fejlődnünk kell a teljes folyamat transzparenciája megvalósításában, a tanácsadó szerepek, a pályázók együttműködése tekintetében. És a legnagyobb erőtartalék ebben a munkában magának a művésznek a fejlesztésében rejlik. Így elsősorban ezen a területen próbálok meg segítséget nyújtani.” Angelus Iván
Az Új Előadóművészeti Alapítvány a rendszerváltás óta működik a főiskola mellett, különböző programokkal. Aktuálisan az Ú.T. Program került a fókuszba. Ennek egyik állomása egy néptánc alapú kortárstánc előadás, a Haidau volt december 14-én a Miskolci Nemzeti Színházban. Az idei év munkájának záróakkordja lesz a Trafóklub prezentációsorozata: Az író, dramaturg, játékkészítő, Cserne Klára ötletét valósítja meg az egyik, a másik Téri Gáspár cirkuszvilágába érkezik meg. Bemutatkozik a Horizont Alkotócsoport is, akik egy vitaszínházi produkcióval szociális témában végeznek terepmunkát iskolákban. Somló Dávid a hang térbeli alkalmazásaival, ennek színházi dinamikájával foglalkozik. Az ő fejlődésüket segítette az Ú.T. 2019-ben.
Fontos állomás az Ú.T. életében a Trafóban történő prezentáció december 21-én, de ugyanennyire fontos a Budapest Kortárstánc Főiskola szokásos decemberi bemutatkozása is. A Legényes című óra-bemutatóban Farkas Zoltán Batyu, a Budapest Kortárstánc Főiskola néptánc mestere a leghagyománytisztelőbb és legautentikusabb nézőpontot alkalmazza, de mégsem etnografikus, kulturálisan nosztalgikus megközelítést láthatunk, hanem olyan, tiszta, tér-idő-dinamika szemléletre épülő rendszert, amelyet most már az iskola sokadik generációja képes teljesen szabadon felhasználni egyéni táncnyelvi kultúrájának a kialakításában és saját improvizációja során.
A nagytermi előadások közül A Mr. Set and Mrs. Free egy nagyon sajátos együttműködés eredménye. Bakó Tamás a mozgásanyagot hozza, Angelus Iván a struktúrát és az előadói minőségeket. A koreográfia Miles Davis All Blues című számára készült, ami egy jazz-történeti mérföldkő. A seb koreográfusa, Joe Alegado a Limón-mestereként szerzett európai szintű ismertséget, ma AML néven saját technikáját tanítja. A David Sanborn zenére készült tánc ritkán látott módon egyesíti a modern tánc és a kortárstánc koreográfiai világait.
(Forrás: Trafó)