Színészei fellépéseivel, illetve egy fergetegesnek ígérkező Bagossy Brothers Company-koncerttel indítja a 2019/2020-as színházi évadát a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház.
A Színház újratöltve! elnevezésű ingyenes program helyszíne Salgótarján Fő tere lesz, ennek keretében adják át a nézők által hét kategóriában megszavazott XII. Vastaps-díjakat is. A délutántól az estébe nyúló programon várnak minden jelenlegi és leendő bérletest, színház iránt érdeklődőt.
Bagossy Brothers Company
Évadbeli első premierje, a szeptember 20-án bemutatandó Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare-vígjáték bemutatója előtt egy hónappal nyitja meg hivatalosan a 2019/2020-as színházi évadát a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. Az augusztus 21-i nyitó társulati ülést követően a teátrum színészei és munkatársai birtokukba veszik a nógrádi megyeszékhely Fő terét, ahol 16.30 órától a színészek produkcióival indul az egész estés program, átadják a XII. Vastaps-díjakat, amelyeket év közben a salgótarjáni közönség szavazott meg, a napot pedig a Bagossy Brothers Company élő koncertje zárja.
A programok alatt azokat, akik az évadra bérletet váltanának, nagy kedvezmények várják, de a színház vezetése nem feledkezett meg azokról sem, akik már megváltották az évadra szóló belépőiket: hűségüket, gyorsaságukat egyedi ajándékokkal jutalmazza majd a helyszínen a Zenthe. Előzetesen annyit: érdemes lesz bérlettel, vagy annak hiányában pénztárcával érkezni a rendezvényre…
A bulinapot jelmezpróbálási lehetőség, szelfifal, szerencsekerék színesíti, illetve lesz Visszagomboló, ahol apró ajándékokért cserébe várják vissza azokat a gombokat, amelyekkel nem szavaztak a Vastaps-díjra, hanem véletlenül a táskákban, zsebekben maradtak.
A színház a 2019/2020-as évadot névadója, Zenthe Ferenc születésének századik évfordulójának szenteli, a korábbi négy helyett hét nagyszínpadi premiert és két felolvasószínházi bemutatót terveznek, azaz minden hónapban újdonsággal várják a színházkedvelőket. A Székfoglaló Premier Bérlet mellett az ugyancsak hat előadásos Zenthe Ferenc-bérletben és a kombinált Tolnay Klári-bérletben lesznek láthatók a salgótarjáni színház új darabjai, a Vertich József-bérletben továbbra is öt vígjátékot mutatnak be más színházak produkcióit vendégül látva, míg a Visszataps Bérletben olyan, korábbi zenthés darabok térnek vissza közkívánatra, de mindössze egyetlen estére Salgótarjánba, amelyeket hazai környezetben és országszerte is nagy sikerrel játszik a társulat.
(Forrás: Zenthe Ferenc Színház)