A Vörösmarty Színházban Murray Schisgal, amerikai író és producer Szerelem Ó! című darabja kerül színpadra Hargitai Iván rendezésében.
A művészek már túl vannak az olvasópróbán, ahol Hargitai Iván azt is elárulta, hogy a díszlettervezővel egy izgalmas látványvilágon dolgoznak. Magyarósi Éva díszletei már csak azért is izgalmasak, mert a művész performance-ban gondolkodik, fontos számára, hogy a színészek használni is tudják a körülöttük felépülő teret, aminek központi eleme jelen esetben egy híd lesz.
Ottlik Ádám az olvasópróbán (fotók forrása: Vörösmarty Színház)
A történet fókuszában egy szerelmi háromszög áll, amely igazi érzelmi hullámvasutat ígér a nézőknek, hasonlóképpen a Vörösmarty Színházban sikerrel futó Jövőre veled ugyanitt című előadás első és második részéhez.
Harry bőrébe Keller János bújik, aki az olvasópróba után így nyilatkozott: „Az a lényeg, hogy az egész előadás egy hullámvasút legyen, hogy a nézők jókat nevessenek, de azért érintse meg őket a darab mélysége is. Ha valakinél csak azt érjük el, hogy jókat nevet, megérte, mert jól szórakozik, de ha valakinél az is sikerül, hogy utána elgondolkodik otthon, netán leül a párjával beszélgetni az életükről, mindennapjaikról, házasságukról, akkor aztán végképp. Én ezért imádom a színházat, és ezért tartom egy csoda helynek, mert érzelmileg, lelkileg, pszichésen kell hasson, akkor lesz igazán komplex és egész. Ebben a darabban abszolút benne van ez a lehetőség.”
Keller János és Váradi Eszter
Keller János játszótársai Ottlik Ádám és Váradi Eszter.
A bemutató 2020. január 24-én lesz este 7 órai kezdéssel a Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában.
(Forrás: Vörösmarty Színház)