A Vígszínházban futó Pál utcai fiúk szereplői a Móra Ferenc Könyvkiadó és Zoltán Áron jóvoltából dedikált ajándéktárgyakat bocsájtanak licitre a debreceni Leukémiás Gyermekekért Alapítvány részére.
Tovább
Szakács Hajnalkát meglepetésként érte, amikor Guelmino Sándor rendező felkérte Szutyok szerepének eljátszására.
Tovább
Az Olyannak láss című új dal és videóklip elkészítésében Bródy János, Kirschner Péter, valamint az időközben elhunyt Medgyesi Ferenc „Pite”, segített Bérczesi Robinak.
Tovább
A Domján Edit Alapítvány kuratóriuma idén a Miskolci Nemzeti Színház színművésznőjét tüntette ki az elismeréssel.
Tovább
Pénteken lesz Pass Andrea Imágó című kamasz átváltozástörténetének bemutatója a Víg Kamaraszínházban.
Tovább
A Móricz Zsigmond színház növelte bérletesei számát, szakmai elismeréseket kapott és év végére triplát is dupláznak.
Tovább
A Színházi Kritikusok Céhe kritikaíró szemináriumot hirdet a színikritika iránt érdeklődőknek.
Tovább
A Budapest Kortárstánc Főiskola, a szokásos decemberi trafós előadását idén az Ú.T. Program résztvevőinek prezentációival bővítette ki.
Tovább
Kurt Weil és Bertolt Brecht darabjának főszerepét Brasch Bence alakítja a Budaörsi Latinovits Színházban.
Tovább
Jelentkezési határidő: 2020. január 26. éjfél.
Tovább