Monori Lili életműdíjat kap a magyar filmek fesztiválján Los Angelesben

Filmes szerepei mellett mostanában a Proton Színház előadásaiban láthattuk és láthatjuk a színésznőt.

Bunyik Béla, a 19. alkalommal tartandó fesztivál alapítója és főszervezője az MTI-nek hétfőn elmondta: a több mint 60 filmben szerepelt Monori Lili két filmjét is bemutatják az idei filmmustrán. Az újonnan digitalizált A tanú - a Cannes-ban vetített teljes filmet, a korábban kivágott részekkel együtt -, valamint a 2018-ban készült Rossz versek című új film iránt máris érzékelhető az érdeklődés.

demencia_5_rev_marcell.jpgMonori Lili a Demencia előadásában (fotó: Rév Marcell / Proton Színház)

Monori Lili - az egészségi állapota miatt - nem lesz jelen a rendezvénysorozaton, ezért a díjat Bunyik Béla személyesen adja át neki Budapesten a már szokásos díjkiosztó vacsorán, a fesztivál után.

A jövő héten kezdődő fesztiválon bemutatják Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotását is, amelyet Magyarország Oscar-díjra jelölt a nemzetközi filmek kategóriájában.

monori_lili.jpgMonori Lili és Ruttkai Éva a Ha megjön József című filmbe

Az egy hétig tartó rendezvénysorozaton egyébként magyar játékfilmek, televíziós alkotások, dokumentum-, és rövidfilmek, valamint animációs alkotások mutatkoznak be.

(Forrás: MTI, Szinhaz.hu)

süti beállítások módosítása