Básti Juli és Stohl András indítja a bemutatók sorát.
Október 3-án Básti Juli és Stohl András párosának Love letters előadása nyitja a Centrál Színház 2019/2020-as évad bemutatóinak sorát. Az egész éven átívelő, rendhagyó felolvasó est-sorozat különlegessége, hogy minden előadást más páros ad elő, így mindegyik egyszeri lesz és megismételhetetlen! Novemberben Ujj Mészáros Károly rendezésében a Mi történt Vegasban című előadás kerül színpadra Balsai Mónival, László Zsolttal és Rada Bálinttal. Decemberben Neil Simon-Burt Bacharach Legénylakás című zenés vígjátékát tűzi műsorra a színház Puskás Tamás rendezésében, míg márciusban Básti Julit és Borbély Alexandrát láthatja majd egyetlen szerep megformálóiként a közönség Tracy Letts - az Augusztus Oklahomában szerzőjének - legújabb darabjában, a Mary Page Marlowe/Egy élet című előadásban. A társulat új tagja Fehér Tibor.
Rendhagyó ötlettel indítja az új évadot a Centrál Színház. A Love letters című felolvasó est-sorozatban az ország kiváló színészei és színésznői párban olvassák majd fel ezt a különös színművet, mely egy férfi és egy nő gyermekkortól a halálig tartó, viszontagságokkal teli kapcsolatát mutatja be a levelezésükön keresztül. Magyarországon először a Centrál Színházban szólal meg a mű a szerző, A. R. Gurney eredeti szándékai szerint: a leveleket minden alkalommal más-más színészpáros olvassa fel, így minden élmény spontán, egyszeri és megismételhetetlen lesz. Október 3-án Básti Juli és Stohl András nyitják az egész éven átívelő sorozatot, melyben 14 férfi és nő folyamatosan változó párosának előadását élvezheti estéről estére a közönség.
Básti Juli és Stohl András (forrás: Centrál Színház)
Tavaly a Broadway-n hatalmas sikerrel bemutatott Mi történt Vegasban című darabot novemberben Ujj Mészáros Károly rendezésében, Balsai Mónival, László Zsolttal és Rada Bálinttal a főszerepben láthatja majd a hazai közönség, melyben egy világklasszis író hosszú hallgatás után egy zseniális oknyomozó írásművel jelentkezik. A pályakezdő újságíró azt a feladatot kapja, hogy ellenőrizze a dokumentarista esszében lévő adatokat. A magazin főszerkesztőnője végül nehéz döntés előtt áll, művészet vagy a szigorú tények, József Attilával szólva “Az igazat mond, ne csak a valódit”, mivel a cikkben egyre több tényről derül ki, hogy nem felel meg a valóságnak.
Decemberben Neil Simon átiratában, Burt Bacharach zenéjével a Legénylakás című vígjátékot tűzi műsorára a színház Puskás Tamás rendezésében Tompos Kátya, Stohl András és Papp János főszereplésével. Ebben az előadásban a társulat új tagja, Fehér Tibor is színpadra lép majd. A darab eredetije, az Amerikában klasszikusnak számító, a maga idején öt Oscart nyert Billy Wilder-film, mely félrelépéssekkel és sok szerelemmel fűszerezve két fiatal megindító történetét meséli el, küzdelmüket a beilleszkedésért, az önazonosságukért, melyben mulatságos helyzetek sokasága követi egymást.
Végül márciusban Básti Julit és Borbély Alexandrát láthatja majd színpadon a közönség a Mary Page Marlowe / Egy élet című előadásban, egy szerepben, Puskás Tamás rendezésében. Tracy Letts az Augusztus Oklahomában szerzőjének legújabb darabja egy asszony életét villantja fel 11 képben. Titkok nyomában járunk: válás, kollégium, kórház, szerető, ügyvéd, baleset, férj, férjek - puzzle, egy élet töredékei. Vajon összeáll a kép, megértjük, hogy miért?
(Forrás: Centrál Színház)