A külföldi kritikusok szerint újraértelmezi a műfajt az Avignonban bemutatott My Land.
Folyamatos teltház és komoly szakmai érdeklődés mellett mutatta be My Land című előadását a magyar Recirquel Újcirkusz Társulat az egyik legjelentősebb francia kulturális fesztiválon, a Festival OFF d’Avignon-on. A három hét alatt összesen 21 alkalommal bemutatott produkció levette a lábáról a francia kritikusokat is, akik szerint a Recirquel artistái, a „porond Apollónjaiként” értelmezik újra az előadó-művészeti műfajokat. A My Land többek között a 74 színházat tömörítő franciaországi Nemzeti Színházak Szövetségétől (Association des Scènes Nationales) is meghívást kapott egy több hónapos franciaországi turnéra.
My Land (fotó: Mészáros Csaba)
Első alkalommal mutatták be július 5. és 28. között Franciaországban a Recirquel 2018-ban debütált előadását, a My Land-et, amelyet tavaly a kritikusok a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiválján, az Edinburgh Festival-on a legjobb produkciónak értékeltek. A Vági Bence rendezte alkotás ezúttal a franciaországi Festival OFF d’Avignon közönségét és a francia kritikusokat kápráztatta el: a kritikusok a „homok isteneiként” és a „porond Apollónjaiként” aposztrofálták a társulat artistáit, akik szerintük „fluid mozgásukkal, érzékiségükkel újraértelmezik az előadó-művészeti műfajokat”.
„Nagyon komoly sikerként értékeljük, hogy az egyébként rendkívül kritikus francia közönség előtt, a fesztivál szervezői által sem várt módon már az első naptól kezdve telt házzal futott az előadásunk” – mondta Vági Bence. A Recirquel alapító-művészeti vezetője hozzátette, a szakmai érdeklődés is folyamatos, és már a fesztivál ideje alatt több franciaországi előadásra leszerződtek. „Nagyon nagy szó, hogy több hónapon, ráadásul az ország legkülönbözőbb pontjain láthat egy magyar kulturális produkciót a francia közönség, köszönhetően a franciaországi Nemzeti Színházak Szövetsége meghívásának” - tette hozzá Vági.
A kortárs táncot, a színházat és a cirkuszművészetet ötvöző My Land – amely az emberiség gyökereit kutatva, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba – idén többek közt látható lesz a skóciai Edinburgh Fringe és a hollandiai Cultura Nova fesztiválokon is. A magyar közönség legközelebb szeptemberben 13-án láthatja a My Land-et a Müpa színpadán.
(Forrás: Recirquel)