Csapolt sörrel és születésnapi tortával ünnepelték vasárnap este a S.Ö.R. Shakespeare Összes Rövidítve előadás színészei, hogy 25 éve állították először színpadra a Nem Komplett Shakespeare Műveket.
2 és fél évtized, több mint 600 előadás, töretlen siker, rekeszizmokat megmozgató improvizatív játék – ez jellemzi Kálloy Molnár Péter, Gáspár András és Kálid Artúr összjátékát.
Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter és Gáspár András az előadásban
A jubileumi előadáson a nézőtéren sok olyan fiatal élvezte a színészi játékot, akik még meg sem születettek 1994-ben, amikor először mutatták be Shakespeare – Borgesson – Long – Singer: Shakespeare Összes Rövidítve (S.Ö.R.) című előadást.
A S.Ö.R. magyar színháztörténeti rekordnak számít, ugyanis igen ritka, hogy prózai előadás ilyen sikerszériát éljen meg és a mai napig telt házas estekkel fusson.
1994-ben a Komédium Színházban kezdődött a sikersorozat, amelyet egy amerikai előadás ihletett. Az eredeti darabot Kálloy Molnár Péter fordította le. A mai előadásban eredeti szövegből szinte semmi nem maradt: sok a rögtönzés, az aktuális történetek és amennyire lehet, a színészek bevonják a közönséget is. A Komédium után az akkoriban Vámos Miklós vezette IBS-be költözött a S.Ö.R., majd következett a régi Vidám Színpad, amely később Centrál Színházzá alakult. A 25. jubileumi előadást a Hatszín Teátrumban láthatta a nagyközönség, amely két éve ad otthont ennek az előadásnak.
Akik ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy megismerjék az angol drámaíró összes művét, azok legközelebb ősszel „búslakodhatnak” a Kálloy-Gáspár-Kálid színésztrió fergeteges játékán.