Ma szakmai konferencia lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
A konferencia célja, hogy a 2014 óta létező, a magyarországi színházi nevelési képzések között egyedülálló drámainstruktor szak eddigi eredményeit felmérje, valamint lehetséges fejlődési irányait a korábbi és jelenlegi osztályok közreműködésével, valamint tanáraik és a szakma képviselőinek részvételével megvitassa.
A konferencia programja három részből áll.
A jelenlegi osztályok közül a másodéves hallgatók kiválasztott szakdolgozati témáikat mutatják be röviden, az elsőéves hallgatók pedig első saját projektterveik ismertetésével mutatkoznak be.
A 2017-ben végzett és azóta a színházi nevelés területén aktív hallgatók előadásaiban a szak kimeneti lehetőségei és az általuk képviselt intézményekben folyó munka specialitásai jelennek meg.
Két kerekasztal-beszélgetés zárja a programot, az egyiken a színházi és színházi nevelési szakmák változó igényeiről, ennek kapcsán az oktatásra vonatkozó elvárásokról, a másikon a művészet és művészetközvetítés viszonyáról, az új alkotói, nézői és közvetítői generáció megjelenésének következményeiről vitáznak majd a felkért tanárok és szakemberek.
A programra mindenkit várnak, akit érdekel a művészet és nevelés kapcsolata, a jelenben vagy a jövőben szeretne ezzel foglalkozni, és aki betekintést nyerne a színházi nevelési szakemberek képzésének fejlődésébe.
A konferencia május 29-én, 10-18 óráig kerül megrendezésre.
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a szinhazineveles.szfe@gmail.com email címen lehet.
Az eseményről bővebben itt tájékozódhat: https://bit.ly/2HpM4Lw
(Forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem)