Rendhagyó előadásra készül a vacsoraszínházi estjeiről jól ismert Orfeum.
Egy, a 2014-es X-Faktorban bemutatkozott művész, Horányi Juli által megálmodott darabot állít színpadra. Az est olyan megközelítésben mutatja be Cserháti munkásságát és sorsának alakulását, melyet korábban még nem láthatott a közönség.
2002 nyarán találkoztam először és utoljára Cserháti Zsuzsával. Gimnazista voltam és nagyon szerettem énekelni. Tudtam, hogy Zsuzsa nagy énekesnő, de azt hiszem fel sem fogtam, hogy egy élő legendával váltottam pár szót. Fontos, hogy méltóképpen emlékezzünk rá, nem feledkezhetünk meg munkásságáról, dalairól - mesélte Horányi Juli, az előadás szerzője.
Az előadás fő célja, hogy rendhagyó módon állítson emléket Magyarország egyik valaha élt legnagyobb énekesnőjének. A fellelhető interjúkból, beszélgetésekből, dokumentumokból a közönség számára is egyértelműen kirajzolódik az az út, amin Cserháti Zsuzsának végig kellett mennie.
Az előadás a dokumentarista koncertszínházi előadás műfaji megnevezést kapta. A színészek által játszott szituációk nem megírt fikciók, hanem valós interjúk, dokumentumok felhasználásával készített szövegek. A jelenetek között csendülnek fel élő zenekari kísérettel azok a dalok, melyek meghatározták Cserháti Zsuzsa pályáját és összeforrtak élete állomásaival. A nézőt az énekesnő életén végigvezető történeti vonal megtartása érdekében az elhangzó dalok időrendben kerülnek előadásra, így még egyértelműbbé válik egymásra hatásuk az énekesnő életének eseményeivel.
„Az Orfeum egész estés vacsoraszínház keretében mutatja be a darabot, fő célja, hogy rendhagyó módon állítson emléket Magyarország egyik valaha élt legnagyobb énekesnőjének. Fontosnak éreztük azt párhuzamot, hogy Cserháti Zsuzsa élete jelentős részét töltötte el bárénekesnőként, a különböző klubokban, szórakozóhelyeken énekelve. Az Orfeumban az előadás ugyanazt a meghitt és testközeli élményt adja át a nézőknek, amit Cserháti Zsuzsa is adhatott azoknak, akik még élőben láthatták” – mondta el Sziklai Ildikó, az Orfeum programigazgatója.
Szereplők: Horányi Juli, Märcz Fruzsina, Ágoston Péter. Rendező: Dénes Viktor.
(Forrás: Orfeum)