A Magyar Kormány – Nemzetpolitikai Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megvalósuló program április 8-án indul.
A színház Arad megye 26 magyarlakta szórványtelepülésének bevonásával 11 helyszínre (Kisjenő, Pécska, Kisiratos, Majlát, Kispereg, Simonyifalva, Zerind, Ágya, Nagyiratos, Zimándújfalu, Arad) juttatja el Móricz Zsigmond A Zördög című három egyfelvonásos darabaját, illetve Szente Vajk – Gulyás Levente: A kolozsvári bíró zenés mesejátékot, valamint kínál interaktív foglalkozást a gyerekeknek és táncházat a felnőtteknek.
Tizenegy állomásukon, ahová minden esetben a környező településekről is várják a nézőket, a színház, a népzene és néptáncművészet ágaiból összefonódó kulturális napot kínálnak minden korosztálynak. Az iskolásokat délelőtt A kolozsvári bíró című gyerekelőadásra várják, amelyet a szintén nekik szóló interaktív színházi műhely, illetve gyerekfoglalkozás követ Tege Antal, színész-rendező vezetésével. A foglalkozáson a legkisebbek betekinthetnek a szakma sajátosságaiba és aktívan részt vehetnek a jelenetek eljátszásában, szereplők megformálásában.
A nap folytatásaként, koraeste a felnőtt nézőket Móricz Zsigmond három pajzán egyfelvonásos paraszttréfájából - A Zördög, Dufla pofon, Lélekvándorlás – létrehozott produkcióra várják. A vajdasági gyűjtésből származó autentikus népmesékkel színesített A Zördög című felnőtt előadást, a szabadkai Juhász Zenekar élő zenei játékával, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével tekintheti meg a közönség. Ez utóbbi előadásukat, amely egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül enged bepillantást a korabeli Magyarország, sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe, 16 éven felüli nézőinknek ajánlják. Az előadás után a Juhász Zenekar tart táncházat, közreműködik Farkas Tamás és a táncosok.
A Szórvány Kulturális Karaván részeként futó előadások színpadra állításán és a karaván gyakorlati kivitelezésén kívül, a Nemzetpolitikai Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő által az Aradi Kamaraszínháznak eszközbeszerzésre és működésre nyújtott támogatásából, 2019-ben másik két produkció is elkészül. Tapasztó Ernő rendezésében, Kézdi Imola és Harsányi Attila főszereplésével Molnár Ferenc: A Testőr című darabját állítja színpadra az Aradi Kamaraszínház. Továbbá negyedik előadásukat, amely műfaját tekintve egész estés táncjáték lesz, Varga Miklós előadóművész és a Tabán Táncegyüttes közreműködésével készítjük el. Ez utóbbi két előadásunkat évadunkban tűzzük műsorra, vendég-, illetve fesztiválszereplések folyamán játsszuk majd.
(Forrás: Aradi Kamaraszínház)