Határon túli magyar színházak magyar szerzők műveiből készült előadásait láthatja a szegedi közönség április 8-13-ig a Kisszínházban.
Barnák László főigazgató, a program válogatója elmondta, a fesztivállal szorosabb kapcsolatot szeretnének kialakítani a határon túli magyar alkotókkal, színészekkel, intézményekkel. A REKAMIÉ új színfoltként tűnik fel a magyar fesztiválpalettán, a hosszú távú cél pedig, hogy rangos szintre emelkedjen. A rendezvény kiemelt vendége Závada Pál lesz, akinek Az utolsó üzlet című darabja, színházunk egyik ősbemutatója a programsorozat része.
Borisz Davidovics síremléke (fotók forrása: Szegedi Nemzeti Színház)
Az Újvidéki Színház művészeti vezetője, Lénárd Róbert hangsúlyozta, örömmel fogadták a felkérést, büszkén vesznek részt többszörös díjnyertes előadásukkal a programsorozatban.
Jászay Tamás,a Revizor kritikusa szerint változatos és merész a fesztivál első kiadásának programja. „Mindegyik előadásban van valami, amit nagyon lehet várni, amire nagyon kíváncsinak lehet lenni.”
A bemutatók után a nézők közönségtalálkozón vehetnek részt az alkotókkal és a színészekkel, együtt beszélik meg a látottakat Proics Lilla és Jászay Tamás moderálásával.
A REKAMIÉ programja:
Április 8. (hétfő) 19:00
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat
Az ördög próbája
Rendező:Radu Afrim
Az ördög próbája
Április 9. (kedd) 19:00
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
EXIT
Rendező:Schilling Árpád
Április 10. (szerda) 19:00
Újvidéki Színház
Danilo Kiš:Borisz Davidovics síremléke
Rendező:Alekszandar Popovszki
Április 11. (csütörtök) 19:00
Zentai Kamaraszínház
Molnár Ferenc:Liliom
Rendező:Mészáros Tibor
Április 12. (péntek) 19:00
Szegedi Nemzeti Színház
Závada Pál:Az utolsó üzlet
Rendező:Lukáts Andor
Április 13. (szombat) 19:00
Nagyváradi Szigligeti Színház
Heltai Jenő:Naftalin
Rendező:Novák Eszter
(Forrás: Szegedi Nemzeti Színház)