Eszenyi Enikő rendezésével nyitották az évadot Kolozsváron
A Vígszínház igazgatója Frank Wedekind Lulu című színművét állította színpadra, első kolozsvári rendezéseként.
A Vígszínház igazgatója Frank Wedekind Lulu című színművét állította színpadra, első kolozsvári rendezéseként.
Elkezdődött az Alföldi Róbert rendezésében jövő nyáron színpadra kerülő West Side Story szereplőinek kiválasztása. A casting felhívására közel 350-en jelentkeztek.
Új és „nagy visszatérő” rendezők, ismert és fiatal vendégművészek, valamint változatlan jegy- és bérletárak – ezeket kínálja az induló évadban közönségének a nyíregyházi színház.
Öt új bemutatót tart a Rózsavölgyi Szalon a 2019/2020-as szezonban. Mind az ötöt itt mutatják be először Magyarországon, köztük két műnek kortárs szerző az írója.
Ez a székesfehérvári teátrum huszonötödik évada. Ez alkalomból köszöntötték a társulat egyetlen olyan tagját, is aki a kezdetektől Székesfehérváron játszik.
„Te mit viszel magaddal?” Ez a mottója az idei, nyolcadik Színházak Éjszakájának, amely során 34 teátrum várja programjaira a karszalaggal rendelkező nézőket szeptember 21-én, szombaton.
Szeptember 7-én immár 28. alkalommal rendezik meg az egész napos, ingyenes Kolibri Évadnyitó Fesztivált, amelyen a hazai produkciók mellett idén három különleges külföldi vendégelőadás is várja a kicsiket és nagyokat.
A Világlátó Baltazár című film Elek Dóra rendezésében elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját a jaipuri nemzetközi filmfesztiválon, Indiában.
Noha Feledi János művészeti vezető eltávozott a társulattól, kezdetét veszi az általa összeállított évad: négy bemutató, külföldről érkező mesterek, fókuszban a fiatalok, egyedülálló workshopok, egy darabfelújítás, fesztiválok és turnék.